Esettanulmányok: A szimbólumok ereje

Esettanulmányok: A szimbólumok ereje

Esettanulmányok: A szimbólumok ereje 652 388 admin

Ritával egy érdekes coaching esetéről beszélgettünk. Pár hónapja történt, amikor is felkereste őt egy projektvezető hölgy, aki éppen egy nehéz projekt közepén állt, kilátástalanul a jövő felé. Gyakran érezzük úgy, hogy nagy fába vágtuk a fejszénket, és akármilyen oldalról is kerülgetjük, nem látjuk a kiutat. Ilyenkor érdemes egy szakértőhöz fordulni, aki rávilágít a megoldáshoz vezető eszközökre, amik által aztán egyedül, saját erőből, lépésről-lépésre célba lehet érni

Így gondolta az esetünkben szereplő hölgy is, aki felkereste Ritát. A projektvezető teljesen belefáradt a munkájába, elvesztette belső energiáit és a motivációját. Újratöltődésre, változásra volt szüksége ahhoz, hogy újult erővel be tudja fejezni a projekt hátralévő részét, amire leszerződött és tudta, hogy végig kell csinálnia. A cél tehát már megvolt, elkezdték a közös munkát.

Are Your Goals Tough Enough

Mivel Rita a coaching során szereti használni a teret, és kulcsfontosságúnak tartja a jelenlét megteremtését, ezért először erre koncentráltak. A térben való munka segít összehangolni az agy két féltekéjét, valamint spontaneitást, intuíciót és kreativitást serkentő hatása van. Ezt követően a coachee-t arra kérte, hogy keresse meg a térben először azt a pontot, ami számára az itt és most, majd pedig a vágyott állapot pontját, és álljon oda.

Miután körvonalazódott a vágyott állapot, annak részletezésén volt a hangsúly: ha kézzelfoghatóbb a cél, akkor könnyebb rákoncentrálni. Rita erre a VAKOG-tatás módszerét alkalmazta, amivel a hölgy mind az 5 érzékszerv által körüljárja a célt és így közelebb kerül hozzá. A használt eszköz során Rita megkérte a coahee-t, hogy képzelje el, hogy hol van, hogy mi és kik veszik körül, és hogy ők honnan veszik majd észre, ha eléri a célját? Ezekre a kérdésekre választ kapva kialakult az elérni kívánt pontos cél, aminek az elérésére kellett koncentrálnia.

Ehhez belső erőforrásokra (vagyis előző tapasztalatokra, tulajdonságokra) és külső töltőállomásokra van szükség, amelyek felderítésére az ügyfél ismét beleállt az „életvonalába”, de ezúttal abba a pontba, ahonnan rá tud látni saját erőforrásaira. Ezeket egyesével Ritának elmondta, ő felírta azokat egy-egy papírra, majd a VAKOG-tatás módszerével még konkrétabbá, elképzelhetőbbé alakították, rögzítették őket, és egy olyan szimbólumot kerestek hozzájuk, ami a coachee számára megtestesíti és magába foglalja az erősségeit. Az erőforrásait egy kínai erőszimbólumhoz kötötte képzeletében, amit később meg is vásárolt, és bármikor, ha ránéz, vagy eszébe jut ez az erőforrásait megtestesítő tárgy, akkor az eszébe jut az összes kompetenciája és az, hogy képes rá!

Gallen Rita és Csaba Zita

Leave a Reply

*